Paradicsomos nyúlpörkölt zabpehellyel dúsítva

Nyúlpörkölt

Elkészítettük a „húsvéti nyuszit”. Igaz, nem csokiból van, még csak nem is kakaómasszából, de így legalább kutyával is kóstoltatható, és megfelelő mennyiségben kevésbé hizlal, mint a csokoládé, mégis tápláló.

A paradicsomos nyúlpörkölt hozzávalói:

  • 0,5 kg nyúlhús (házinyúl-apróhús)
  • 3 fej vöröshagyma
  • 5 gerezd folhagyma
  • 0,5 l paradicsomszósz
  • 6 ek zabpehely
  • 2 db babérlevél
  • majoranna
  • bors
  • olívaolaj a sütéshez
Zabpehely a nyúlpörköltben
Zabpehely a készülő paradicsomos nyúlpörköltben

A paradicsomos nyúlpörkölt elkészítése:

  1. A három vöröshagymát megpucoljuk, egyiket apró kockákra vágjuk, a másik kettőt pedig felkarikázzuk.
  2. A kockára vágott hagymánkat egy nagy serpenyőbe szórjuk és az olajon üvegesre pirítjuk.
  3. Hozzáadjuk a nyúlhúst, majd sózzuk, borsozzuk.
  4. A kaliforniai paprikát szintén apró kockákra vágjuk.
  5. Amikor átsült a hús (kifehéredik és kicsit megpirul), hozzáadjuk a feldarabolt kaliforniai paprikát, a másik két, felkarikázott vöröshagymát, majd az ízlés szerint darabolt fokhagymát. (Mi uborka szeletelővel gyalultuk.)
  6. Ekkor lefedjük a serpenyőt és főni hagyjuk az ételt, amíg a hagyma megpuhul.
  7. Ha a hagyma megpuhult, felengedjük a paradicsomszósszal, majd sóval, borssal, majorannával és babérlevéllel ízesítjük.
  8. Végül 6 evőkanálnyi zabpelyhet szórok rá; dúsítva ezzel az étel rosttartalmát.
  9. Mindezt elkeverem, összefőzöm, és ha szükséges, a szószt igény szerint higítom vízzel, ínyenceknek pedig jó minőségű vörösborral.
  10. A kész ételt párolt rízzsel tálalom.

Paradicsomos nyúlpörkölt kutyának:

A nyúlhús nem árt az ebnek, ezért ő is kaphat belőle egy-két katonát, kisebb adagot. Egyes források a paradicsomot tomatin tartalma miatt mérgezőnek írják, míg mások csak a zöld paradicsomot tartják veszélyesnek. Az érett, piros paradicsom elveszíti ezen anyagtartalmát, a fazékban pedig tovább enyhül annak esélye, hogy a paradicsom mérgező legyen a kutyánkra nézve. Ennek ellenére a paradicsommal óvatosan, mert az több forrás szerint is légzészavart, remegést és szívritmuszavart okozhat!

Tudod-e?!

Az egyik legegészségesebb hús a nyúlhús. Nátriumtartalma alacsony, ezért magas vérnyomásosoknak kifejezetten ideális. Míg fehérje tartalma rendkívül magas, zsírtartalma a csirkénél is alacsonyabb. A nyúlhús már az ókori Egyiptomban és a Római Birodalomban is kedvelt étel volt, ma pedig már világszerte ismerik. Magyarország évente 5-6 ezer tonna nyúlhúst termel, melynek közel 100 százalékát Dél-Európába exportálják. Ezzel a számmal Magyarország a második nyúlhús exportőr. Ennek ellenére – vagy talán épp ezért – a magyarok nyúlfogyasztása elenyésző…

További érdekesség, hogy a kutyáknak gyártott száraztápok és jutalomfalatok ezzel szemben gyakran tartalmaznak nyúlhúst, igaz, az ilyen összetételű eledelek alacsony zsírtartalmuk miatt többnyire a diétás tápokban találhatóak meg.

Oszd meg!

Kapcsolódó receptek

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .